Honnan is kezdjem kicsim??? Azt hiszem, nem találtad különösnek,
hogy anya hasija egyre nagyobb, hiszen az ismerősök körében sorban
kerekedtek a pocakok! Később már azt is megtanultad, hogy a ,,baba”
lakik ott benn és szerinted kakaót nyamizik. Aztán egy esti
lefektetésnél, már nem tudtam tartani magam és csak peregtek a könnyeim
míg estimesét mondtam, mert nem tudtam, mennyi időre kell megválnom
tőled, csak azt tudtam, hogy fájdalmas és bizonytalan időszak kezdődik
el a másnappal!
Végül ,,csak” két hetet töltöttél a ,,nyanya” nélkül. Élvezve, hogy a
távolabbi nagyid kényeztet napokon keresztül vagy a másik nagyszüleid
lesték a kívánságaid napközben, este pedig jött a papa és hancúroztok
nagyokat illetve mesét nézel, addig nem látott mennyiségben.Újdonság
volt minden nap, talán izgalmas is volt számodra. Persze és naponta
többször telefonáltam míg tudtam a klinikáról, hogy mi a helyzet otthon,
de mindig megnyugtató választ kaptam. Soha nem fogják ,,bevallani”
szerintem, hányszor emlegettél. Állítólag jól viselted a különválást.Én
persze annál kevésbé…
Szeptember huszonnegyedikén született meg a kishúgod, Natália. Ő még
tőled is apróbb volt a születésnél,de reméljük, legalább akkora harcos,
mint Te! Néhány nap múlva engem hazaengedtek, én pedig szinte repültem
hozzád, és mikor újra ölelhettelek, néhány pillanatra meg is feledkeztem
az átélt kínokról. Neked pedig szó szerint fülig ért a szád, ahogy
felkapaszkodtál mellém az ágyra és csak símogattuk egymást! Ha eddig
értékeltem, hogy vagy nekünk, most százszorosan értékelem!!
Ezt a blogot azért nyitottam, mert szeretném, ha vidáman folytatódna a
Te történeted, tükrözve ezzel, mennyire pozitív kisember is vagy! Ez a
bejegyzés talán nem ilyen, de ezek az események is az életed alakítják.
Igazából, nem túl sokat beszélünk még neked a kisbabáról. Csak mikor,
megyünk meglátogatni az intenzíven vagy amikor, mutatod a hasamban, hogy
baba…. Még félek…